Ön-élet-rajz

Egy rajz az Ön-életemről. 

(Önözöm magam?), mert hát 

ki másé is lehethe az Én Életem, 

mint Öné-let. 

Leadom Neked, lásd hogy ki is vagyok? 

De hát ki is vagyok? 

Egy 9-es szám - ha összeadom 

ma már nem csekély életkorom 

kapott számait, s e mindösszenre 

már Pythagoras is azon felfedezést tette, 

ez a szám - a 9 - a számok legteljesebbike. 

S érzem ezt valahol – ahol elindultam – 

bizonytalanná csak az utam közben váltam, 

mert e tökéletességet gyakran nem találtam, 

sem magamban, sem másban, kiváltképp 

ebben a beleszülettem világban, 

ami mintha - nem az én világom volna, 

mintha eltévedtem, s rossz bolygóra szállva, 

a jegyet már megvettem, a sort hosszan állva, 

végig megyek hát e járaton, hogy lássam, 

lélekben, szellemben, gazdagabbá váltam? 

Lélekben növekedtem, szellemben bölcsebben? 

hogy a testet e rajzban ne is emlegessem. 

Ön-életem van, tehát születtem, számokkal, 

betűkkel mindezt megjelöltem, lehet nem is 

én voltam a „jelöltem” – de jöttem, lejöttem, 

hogy munkámat keressem.

Minden munkát elvállalok, mert hogy így tanulok, 

adjatok, adjatok, amit Isten adott. 

Adjatok, mert Ti is így kaphattok 

ez a körforgásban nagyon fontos dolog. 

Vállalok mindent, föképp Önmagamat, 

de ez még magamnak is elég jó nagy falat. 

Önéletem kezdtem kicsiny gyermekkorral, 

éppen befejezett világháborúval, minek a vége 

anyaméhben ért el, ami utána jön – mondták – 

az lesz tejjel, mézzel...., szavak vannak, - vastapsok 

kísérik, az embert mindig és mindennel kísértik. 

S az ember elindul, s néha még két lábon, néha 

meg úgy érzi, az egész csak rémálom, 

és halad- halad előre a hosszú „liba”-sorban, 

vagy viszi a tömeg, vagy néha úgy kiruccan 

bele-bele kóstál, a fekete levesbe, arca is beleér 

egy fájó-tenyeresbe, s a balegyenes után tétován megáll, 

talán nem jó kanyart vett a „körnek forgalmánál”? 

Voltam én pártos, és voltam pártatlan, 

gyermekként megvádolt, felnőttként ártatlan, 

voltam én bankos, s voltam „zsúrnalista”, 

mindent elvesztettem, s arról hosszú lett a lista. 

Így telt Önéletem jó harmada fél-re,(?) sikeredett vagy nem 

- végre megértettem itt vagyok- s mi végre? 

Fülem lett hallásra, szemem a látásra, Ott-Honi 

szavaknak befogadására. S innentől működtem, 

mint egy svájci óra – 9-et mutatott minden jelben 

léptem, az egységes időtlen Világmindenségben. 

Innentől életem nem az Önéletem, 

hanem Tiéd Uram most már felismertem, 

arcodat magamban kellett, hogy keressem, 

Enyémet ami volt, Benned elhelyeztem, s a 

rajzolat – faragást ezzel befejeztem. 

De a kép „vég-képpen” csak akkor lesz készen, 

ha minden életem idelent megéltem! 


Budapest, 2005. február 19.