Ki vagy T ’Ego?


Arcom megmerült a víztükrében

Ki vagy Te ki visszanézel?

Találkoztunk már valahol?

Melyik kép valós és Mikor?

Te voltál papnő Egyiptomban?

Peckesen lovag a lovagkorban?

Messzenéző érett álmodón?

Verseket írva Normand partokon?


Hány élet van már arcodon?


Más időben mind Te vagy, valahol?


Egymásra halmozva tanultakat,

Elmúlt életek piramisa vagy,

Ne zárd mélyére fényedet,

Engedd felszállni sólyom lelkedet.

Ne tartsa halottas kamra rabul,

Kinn a Nap szikrázó tündökléssel

Arany homokra hull.


Lépj tovább! Hagyd arcodat a víztükrében,

Lábad nyomát homok süppedésben,

Kezed jegyét a kőtáblákon,

Leheleted fákon, s virágokon.

Kagylóból hörpintsd az élet harmatát,

Ha igaz-gyöngy a szíved,

Csak úgy lépj tovább!

Tudd ki vagy! – ha jönnek hajnalok,

Bársony-pillájú, fáradt alkonyok.

Új életet hoznak a szeretetből szőtt napok.


Bp. l996. január 12. 

(Az Út c. kötet )