Álmomban ki volt az „ÉN”


Álmomban ki volt az „ÉN”

 

Ha  álmomban

Az „Én” nem vagyok,

Ki álmodik?

Ki álmodja, hogy

Itt vagy velem,

Ha arcod elmosódó

Sejtelem,

Régen felderült mosoly,

Sosem hervadó

Altatódalon?

 

Ha álmodom

Én járok-e ismerős

Tájakon?

Ismeretlen sikátorokban

Ocsúdok kiszolgáltatottan,

De nem ismerem

Fel magam,

Hogyan is ismerném,

Hisz más időben él,

Én épp alszom,

Járok valahol,

Mindig utazom,

Visz a vonatom,

S egyetlen hajnalon

Sem tudom, hogy

Kik kísértek, kísértettek,

Honnan indultak

Velem,

Hol kapcsolódott hozzám

Valami új-keletű értelem,

Ami egészen más filozófia,

Apámmal álmodom,

S nem vagyok fia,

Egy út hirtelen véget ér

Nem értem miért,

S nem értem azt sem,

Hogy miért nem értem,

Hogy elindultam,

De sehová nem értem,

Ki vitt el, ki vezetett,

Majd a magasban

Eleresztett,

S én visszazuhantam

A semmibe,

Nem volt se vége,

Se eleje, de lehet

Ezt csak én gondolom,

S ha jól megfontolom,

Valahol mégis indult

A fátyoleste,

Fáradtan dőltem le,

Pihenést esdve,

S kapaszkodtam

Ezer szállal, mégis

Elszálltam egy

Hintaággyal,

Kóboroltam magam

Keresve,

Rám mosolygott,

Álom;

Te-velem-én  vagyok,

Az álmodó és álmodott,

Ismerkedem magammal

Kit elhagytam

Hangtalan hanggal,

Majd hívom

Az Én-világot,

gondolat-szavakkal

állok,

nem értenek,

én nem látok

már semmit abból

ami korábban

egy pillanattal,

- vagy pár száz évvel -

kapcsolódott Velem,

s az Én-el,

kezed érint; -

ébredjél fel!

A falon kúszó

vörös napkorong,

Még pár percig

Robog  - az álomvonat.

Megérkezem,

Emelem kezem,

Ha mozdul,

Én vagyok,

De ki volt

Akit ott hagyott

A reggel?

 

Bp. 2011. június 6.