Ön-élet-rajz



Születésem ideje egyre távolabb van, a születésem helye egyre közelebb – emlékeimben, lelkemben.

7X nem titok, a hely pedig a hajdani iparváros Miskolc a Bükk ölelésében, a Diósgyőri Vár bástyáinak sziluettjében. Egyszerű és nagyszerű szülők harmadik gyermekeként születtem, teljes családban kaptam meg minden alapot az élethez. 

Miskolc a félénk kisgyermekkor, az óvoda, az általános iskola, a gimnázium  és 1956. – az erőnövelő serdülőkor, a sport

a szárnypróbálgatás, a szerelem színhelye.

25 évesen a 3-as úton elhagytam a várost ahol felnőttem, Budapestre költöztem, férjhez mentem.

Budapest a tervek, az „építkezés”, a főiskolai végzettség megszerzése, majd a legnagyobb, legnehezebb feladat és „vizsga” a legszeretettebbek ápolása, utolsó útjára kísérése, tenyerükben elvitt könnyeim.


45 éve lettem fővárosi lakos, férjes asszony, majd özvegy, átéltem a rendszerváltást, életváltást és a társammal gyűjtött élmények, kaland, boldogság, fájdalom versekbe, írásokba sűrűsödtek.


A munkásévek finisében, az utolsó 12 esztendőre egy jó munkahely még adatott, ami megteremtette a talpon maradást, a fejlődés lehetőségét, - (a Dale Carnegie l996-os díszes kis diplomáját a stratégiai prezentáció workshop-on való részvételről, a CEU szervezésében elvégzett 10 hetes trénerképzőről, a Grafológia féléves tanulmányáról) s hogy tervekkel, érdeklődéssel telve vonuljak nyugdíjba negyven év után, mint humánpolitikai manager. (Mindvégig emberek sorsával, személyzeti és oktatási munkával foglalkoztam.)

Egész életemért hálás vagyok; a kézért, mely vezetett életem folyamán; a társért, a munkáimért, a  tapasztalataimért, az utazásaimért, örömeimért és fájdalmaimért. 

Hogy miről szólt ez az élet, annak jó része e honlapra kerül versben, prózában, fény-képekkel, könyveimmel, Irodalmi Társaságok lapjain.

Nem kiáltó hívás, inkább csendes invitálás: keress, fedezz fel